HTML

2011.05.01. 22:13 Kovax1985

Tizenegyedszer Ezúttal négyen vágtunk neki a Munka ünnepi / Anyák napi tekerésnek. Az idő egészen Fertődig kitartott, bár különösebben meleg nem volt, de legalább nem esett. Széplaktól Balfig viszont elkapott az égi áldás, megvolt a szabadtéri zuhany
Reggel 8-kor indultunk a Szent Mihály templomtól, és fél 5-re értünk vissza: 124.56 km lett a vége, 6 óra 2 perc tekerési idővel, ami nem is rossz (főleg figyelembe véve az ugráló láncomat).
Kellemesen elfáradtunk, jól leégtünk, picit megáztunk... Köszönet Báznak, Lacinak és Szilárdnak!

Szólj hozzá!

2010.06.13. 20:36 Kovax1985

Tizedszer Ezúttal nyolcan vágtunk neki egy melegnek ígérkező júniusi vasárnap, és végül nagyszerű időnk volt: az elején a szőlőhegyeken még borongós, kis ellenszéllel, aztán kisütött a nap és az északi szél szépen végigfújt minket a keleti oldalon a síkon
Sok pihenővel nagyon kellemesen haladtunk, technikai akadály nem nehezítette az utat (csak nekem esett le a láncom mintegy végszóra a Pihenőkeresztnél) - egyszóval tényleg optimálisak voltak a körülmények.
A táv ezúttal 127.84 km lett, amihez egy kellemes 19.3-as átlag és így 6 óra 36 perc tekerési idő tartozott. A pihenők miatt a valóságban úgy nézett ki, hogy 8-kor indultunk Sopronból, és fél 8-kor érkeztünk ugyanoda. Kellemesen elfáradtam, és remélem mindenki legalább ennyire élvezte a túrát Köszönet Esztinek, Tündének, Zsoltinak, Báznak, Gerinek, Zolinak és Lacinak!

Szólj hozzá!

2008.04.20. 16:39 Kovax1985

Kilencedik Most először egyedül, ami nem volt olyan izgalmas , viszont a saját tempómat tudtam menni
A táv ezúttal (mivel nem kellett kimennem az állomásra) "csak" 126.6 km volt, viszont 5 óra 38 perc tekerési idővel abszolváltam: 9-kor indultam és hazaértem negyed 5-re, úgyhogy sokat nem is pihentem.. Elég erős tempót diktáltam magamnak, sokáig 23 volt az átlagom, ennek köszönhetően a végére kicsit elfáradtam, a balfi emelkedőn csak szakaszosan jutottam fel és az átlagom a végére 22.4 km/h lett. Jól esett, kellemesen elfáradtam, de remélem a 10.-re legalább 10-en összegyűlünk!

Szólj hozzá!

2007.05.27. 21:03 Kovax1985

Nyolcadszor is :) Bár ez kemény volt. Megint 7 (+1) ember, 135.6 km, 6 és fél óra :) Sajnos Gabesz térde bedurrant, őt és a bringáját Ilmitzből haza kellett hozni, a legtöbben Fertőszentmiklóson felszálltak a vonatra, ezért a montimat Andor unokatesója hozta haza velünk Sopronba. Defekt: már Tómalomnál a bringaúton :) Azért én jól éreztem magam, remélem senkinek nem sikerült elvenni az életkedvét, bár abban biztos vagyok, hogy mindenkinek kemény volt. Köszönet Gabesznak, Péternek, Barnának, Dosnak, Lacinak, Andornak és Péternek!

Szólj hozzá!

2007.04.30. 19:49 Kovax1985

Hetedszer :) És heten, mint a gonoszok... öööö... mérnökök :) Ezúttal országútival mentem, hogy ennek, a jó időnek, vagy esetleg a kondimnak köszönhetően, nem tudom, de nagyon lazán lenyomtuk. Igaz, most "csak" 133.5 km lett, mivel kivételesen nem tévedtünk el sehol, viszont 22.8 km/h-s átlaggal, ami nagyon erős... Szereltünk defektet is :) Nagyon jó volt a társaság hangulata, szuper az idő, szóval igazán... Egy élmény volt. Köszönet érte Máténak, Báznak, Tominak, Dosnak, Lacinak és Andornak!

Szólj hozzá!

2006.06.18. 17:24 Kovax1985

Hatodszor... Ma hatodszor tettük meg Mátéval a Fertő-kört. Megint ketten mentünk, és kivételesen nem tévedtünk el  Helyette viszont volt minden más: 35km-nél a sokadik landoló repülőgépet bámultuk meg, csak akkor nem figyeltünk eléggé, és a két bringa összetalálkozott... Máté pedálja kitépett egy küllőt (anyástól!!) az első kerekemből. Rövid szervíz, ilyesmi, egy tátongó lyukkal és egy bazinagy nyolcassal tovább  Keretes szerkezetű lett aztán az előadás, az elején szemerkélt némi eső, a végén meg nem kicsit... Hegykőtől Fertőbozig úgy megáztunk, ahogy azt kell... De miután átáztunk már annyira élveztük  Jól sikerült. Egy kis statisztika: az óramutató járásával megfelelően mentünk, 135.27km lett, majdnem 7óra nyeregben töltött idővel. Jól esett. Nagyon.

Szólj hozzá!

2005.06.23. 17:06 Kovax1985

Tegnap (azaz 2005.06.22. szerdán) ötödször teljesítettem a Fertő-kört. Ezúttal Mátéval ketten vágtunk útnak, jó szokásunkhoz híven megint elnéztünk egy utat, és emiatt kerültünk egy jót, egy kicsit elkapott az eső, de azért hazaértünk Az eddigi leghosszabb távot tekertük, 133.1km lett a vége, az óramutató járásával ellenkező irányban. Nem mentünk olyan gyorsan, de jól tettük: legalább nem fáj mindenünk tőle

KP

Szólj hozzá!

2005.06.15. 12:43 Kovax1985

A blog alap-témája megváltozott... Az szglab4 projekt véget ért, SIKERESEN véget ért, ezért ezentúl csak privát témákat fog hordozni a blog.
Azért látogassátok ezentúl is!

KP

Szólj hozzá!

2005.02.15. 15:01 Kovax1985

Logisztika A csomag-elosztó állomáson a teherautókon beérkező csomagokat egy futószalag-rendszer közvetítésével más teherautókra rakják át. A játékos feladata a futószalag-rendszer irányítása. A teherautók az elosztó állomás be- és kilépő pontjaihoz kapcsolódva csomagokat hoznak és visznek. A csomagra jellemző a színe és a romlandósága. Az elosztó állomásra belépő csomagot arra a teherautóra kell továbbítani, amely az adott színű csomagokra vár. Ha a csomag romlandó (nem mindegyik az), akkor annak még a romlási idő lejárta előtt a teherautóra kell érkeznie. Ha a romlási idő lejártakor a csomag még nincs a teherautón, akkor a csomag felrobban. A belépő ponthoz álló teherautóról a csomagok véletlenszerű időközönként a pontot érintő (vagy onnan induló) futószalagra esnek. A futószalagról - annak végén - a csomag leesik. A leeső csomag eshet - egy másik futószalag valamely pontjára, - egy a futószalag végén álló teherautóra, - a földre (ha nincs ott teherautó, vagy a futószalag a semmibe vezet), - váltóra. A váltó célja a csomag irányítása a futószalagok között, hasonlóképp, mint a vasútnál. Egy váltóhoz egy vagy két futószalag hozza a csomagot, és mindig két futószalag egyike viszi el. A váltóra eső csomag némi várakozás után a beállítástól függő elmenő futószalagra esik rá. A játékos képes a váltók állítására. Pontot ér, ha a csomag olyan teherautóba esik, amelyik az adott színű csomagra (is) vár. Ha nem a színének megfelelő teherautóhoz lett a csomag irányítva, akkor az már hiba. Ha a csomag a földre esik, akkor összetörik. Ha a csomag futószalagra vagy váltóra esik és ott ütközik egy éppen ott tartózkodó csomaggal, akkor az ott tartózkodó csomag összetörik. A csomag összetörése nagy hiba. A beszállító teherautón található csomagok száma és minősége (színe, romlandósága) a játékos számára előre nem ismert - véletlenszerű. Ugyancsak véletlenszerű és a játékos által ismeretlen a kiszállító teherautó szállítási terve. A terv előírja, hogy a teherautóra milyen színű csomagból hányat kell felpakolni.

Szólj hozzá!

2005.02.12. 19:25 Kovax1985

Hello Gabesz, Peti és Barna!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy idén az szglab 4 keretében futó Lehetetlen projekt fedőnevű tárggyal kapcsolatban a lehető legegyszerűbben tudjunk kommunikálni. Regisztráljatok a blogol.hu címen, és olvassátok az üzeneteket a kovax.blogol.hu címen!
Jó munkát:

KP

2 komment

süti beállítások módosítása